December 1. – Bevásárlóközpont-túra
A sok autózás és városnézés után elég fáradtak voltunk, úgyhogy az ötödik napon végre sokáig aludtunk, majd 12 felé elmentünk a Saket Select CityWalk bevásárlóközpontba, ami veri kb. a Westend City Centre-t is, és van benne minden világmárka, többszörös áron a magyarhoz képest, és még egy szupermarket is nyugati termékekkel, szintén többszörös áron a magyar árakhoz képest.
Ezután elmentünk a Lodhi Gardenbe, amit kis bolyongás után meg is találtunk. Annak a környéke egyébként elég szép, ha az ember csak azt látná, még meg is kockáztatná, hogy India szép és kulturált ország. De sajnos nem.
Este pedig elnéztünk a környékemen lévő Ambience és Promenade bevásárlóközpontokba. Az utóbbiban megtaláltuk azt a szupermarketet, amit a reggeli bevásárlóközpontban láttunk. Ennek nagyon örültem, mert itt mindig van ásványvíz, normális áron, és minden nyugati cucc, igaz azok többszörös áron. De hát a nyugati életszínvonalat meg kell fizetni.
Itt a Promenade bevásárlóközpontban vacsoráztunk, ahol szerencsére találtunk gofrit és palacsintát is, de volt meki is, libanoni kaja is, minden. Én már a 3 hónapos fűszeres és szar olasz kaják után, nagyon átálltam a mekire és hasonlókra, csak már ne kelljen fűszert ennem.
A kajavásárlás egyébként elég hülyén működött itt, mert egy kártyára kellett pénzt tölteni, amivel rendeléskor fizet az ember a pénztárnál. De ha éppen nincs elég pénz a kártyán, akkor sztornó, és vissza a főkasszához pénzt tölteni a kártyához. De, hogy legyen benne egy csavar, az összes étterem közül a meki készpénzes. Vicces.
December 2. – A Red Fort Delhiben
A hatodik napon bepótoltuk a Red Fort-ot Delhiben, ahova szokás szerint 25szörös árért kell venni a belépőt és semmi extrát nem kap az ember, értem ezalatt a valamiféle szolgáltatást. Már majdnem sikerült bevinnünk a kamerát, de fater ügyesen a biztonsági őr mellett kezdett kamerázni, aki rögtön odaugrott, hogy akkor ez 25 rúpia lesz.
Faterék bementek a fegyvermúzeumba az erődön belül, addig én kint ücsörögtem, ahonnan először elhajtottam egy helyit, aki sunyiban le akart fényképezkedni velem, mert nem megkért hanem mellém ült és a haverja próbált lekapni minket, de rögtön közöltem velük, hogy ez 100 rúpiájukba fog kerülni. Szerencsére rögtön odébb kotródtak.
Utána meg jött az őr, aki természetesen csak engem állított fel, a helyieket nem. Magyarul, csak én nem ülhettem ott, a helyiek igen.
Később még találkoztunk ilyen fényképezkedőkkel, azok legalább megkérdezték, hogy lehet-e, de már automatikusan rávágtam, hogy 100 rúpia. Először meglepődtek, utána azt hitték, hogy viccelek, de amikor elsétáltam, akkor rájöttek, hogy halál komolyan gondoltam.
Ez ugyanolyan cigánykodás, mint a jaipuri sofőrrel volt, de ha ebből értenek, akkor ez van. Ha én nekem mindenért fizetnem kell, mindenhol lehúznak (pofátlanul), akkor talán a pénzes beszédből értenek majd, ha a kulturált és civilizált viselkedésből nem is tanulnak.
Egyébként a fehér nőket úgy bámulják, mintha földönkívüliek lennének, úgyhogy már kitaláltam, hogy elkezdem azt mondani nekik, hogy “Tudtátok? A fehér nőknek 3 csöcsük van” (már ha értenek egyáltalán angolul, mert a számokon kívül elég sok helyi embernek problémát okoz még az alapfokú angol is).
Este megint a Promenade-ban kajáltunk (mert az utcai kaja némelyik nagyon jól néz ki, de azzal nem kockáztattunk).
December 3. – Vásárolgatás és buli
Sikerült az indiai barátaimmal megszervezni egy találkozót, amelynek keretében “kihasználtuk” őket, hogy elvigyenek boltokba és piacokra, hogy könnyebben tudjunk ajándékokat vásárolni. Szerencsére olyan állami boltokba vittek, ahol nem kellett alkudozni és valószínűleg azt a minőséget árulták, amit mondtak. Vettünk is pashminákat meg ezt-azt. A Connaught Place-nél voltak ezek a boltok, egy párba bementünk, majd elmentünk az ottani MyBar-ba enni-inni.
Utána már nem jutott idő a piacozásra, mert fél 7-re mentünk a magyar követségi bulira, ahova egy kedves ismerősöm által kaptunk meghívót.
Nagyon színvonalas rendezvény volt, kicsit be is égtünk, mert elég sokan öltönyben és kosztümben voltak, mi meg többnyire városnézős ruhában voltunk.
A nagykövet nagyon szívélyesen fogadott minket, de azért fényképezkedni nem akart velünk, mint a kiöltözött és nagyobb pozíciójú vendégekkel. De ezt meg is értem, semmi gond ezzel. Jelen volt egyébként a kulturális intézet igazgatója is, akihez az időpontot még mindig várom, hogy társalogjak vele az intézet programjairól. Nyilván nem is lesz időpontom, itt meg nem volt alkalmam beszélni vele sajnos.
Az estét egy divatbemutatóval kezdték, ami nagyon jó ötlet volt szerintünk, de végül egy kicsit hosszúra sikeredett. A modellek sajnos nem magyarok voltak és a ruhák sem voltak olyan nagy feltűnést keltőek. A divatbemutatót felvezető indiai táncot egy magyar lány táncolta, nagyon ügyesen, de az is elég hosszúra sikeredett, maguk az indiaiak is unták és inkább húztak a büfé asztalok felé.
Hazajutni már egy kicsit nehezebb volt, mert az utolsók között jöttünk el a buliról, és olyankor már nehezebb tuktukot fogni, de szerencsére jött egy, aki persze dupla áron vitt el, de ilyenkor minden pénzt megér a hazajutás.
David in Beirut 
Jó kis kirándulás volt, és jó a sok fénykép is, nagyon hiteles, már-már érzem a putrifragnace-t.:-))
jaja, több száz kép 😀 … örülök hogy tetszett … azért ahitelesség lehet hogy megkérdőjelezhető, de mi így éltük meg
inkább nem kívánom neked, hogy érezd a putrifragrance-t 😀 (ez rohadt jó, putrifragrance) 😀